normálváltozat

Kortársi tanácsadás

A Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesület Ifjúsági csoportja sorstársi tanácsadást indít fiatal, frissen sérült mozgássérültek számára. Ezzel szeretnénk segítséget nyújtani sorstársainknak olyan problémák megoldásában, amivel egyedül nem birkóznak meg. A mozgássérült emberek számára különösen nagy nehézséget okoz érdekeik érvényre juttatása a mindennapi életük során. Rengeteg akadállyal, kihívással kerülnek szembe, amivel eddig szinte nem, vagy csak részben találkoztak, szembesültek. Személyre szabott tájékoztatás „régi motorosoktól”, akik már több, mint tíz éve élnek ebben a megváltozott helyzetben, és tanácsaikkal, tapasztalataikkal is elősegítenék a frissen sérült fiatalok új élethelyzetükben fellépő problémák leküzdését.

  Leginkább alapvető feladatunk a rászorultak naprakész, hiteles informálása az őket érintő kérdésekről, jogszabályokról, támogatási formákról stb. Természetesen teljes diszkréció mellett.

Tehát tagok és a rászorultak (beleértve a hozzátartozókat is) részére ingyenes tanácsadási szolgálatot indítunk, ahol az alábbi problémáik megoldásában tudunk segítséget, tanácsot nyújtani:

 

Témakörök:

  • Fogyatékos személyek számára jogszabályok által biztosított támogatási lehetőségek  
    (fogyatékossági támogatás, közlekedési támogatás stb.).

  • Integrált és speciális oktatási intézmények, továbbtanulási lehetőségek, és helyek.

  • Gyógyászati segédeszközök beszerzésének lehetőségei.

  • Gyógyászati segédeszközök mindennapi használata pl.: aktív kerekesszék mindennapi használata, magasabb járdaszegély leküzdése,kerekesszék autóba történő berakása egyedül, földről történő felülés a kerekesszékbe stb.

  • Paraplegiával kapcsolatos témák.

  • Ügyintézés: segítő közreműködés a nyomtatványok, kérelmek kitöltésében, megírásában.

  • Közösségi lehetőségek (kultúra, szabadidő, sport).

  • Autó átalakítási lehetőségek, és helyek.

  • Rehabilitációs lehetőségek Szabolcs megyében.

  • IT – Informatikával, számítástechnikával kapcsolatos tanácsadás, távsegítség.

  • Egyéb, a fenti témakörökbe nem tartozó.

A fenti témakörök megjelőlésével  várjuk leveleiteket az alábbi e-mail címre, és az adott témakörre specializálódott munkatársunk felveszi a kapcsolatot az érdeklődővel, kortársunkkal.

szszbegy@meosz.hu